Pozsony mindenkor fontos szerepet töltött be történelmünkben.

Egyik legdicsőbb pillanat, amit minden magyar iskolát járt ember ismer, egy ritka sportteljesítményhez köthető.

Legrosszabb emlékezetű királyunk Orseolo Péter volt. Nem csak az ősi szokásokat vette semmibe, hanem Szent István örökségét is. Megszegve minden törvényt és szokást, megegyezést és adott szót, az országot idegeneknek szolgáltatta ki. Ennek hatására tört ki Vata pogány lázadása. Az ország polgálháború állapotába sodródott. Aba Sámuel rövid uralma alatt megpróbált rendet teremteni, de Péter aki III. Henrik német császárnak hűbéresküt tett, kiszolgáltatva neki Magyarország fûggetlenségét, hadakkal tért vissza és ismét győzedelmeskedett.

A rend akkor állt helyre, mikor Vazul fiai, Levente, András és Béla hazatértek száműzetésükből. Péter vereséget szenvedett és előbb szeme világával, majd életével fizetett.

Levente, aki utolsó reménysége volt a pogányoknak meghalt, és a trónra András, ezen a néven első lett királyunk.

III. Henrik bosszúvágytól hajtva tért vissza, de Magyarország hűbérbirtokként való visszaszerzését nem tudta végrehajtani.

Több harc és háború után 1052-ben tért vissza Magyarországra és Pozsony várát vette ostrom alá. Több hetes küzdelem után se volt sikeres. Ekkor a vár védői közül akadt egy Zothmund nevű lovag, aki kiválló úszó volt. Egy éjszaka a a Dunán horgonyzó német hajókhoz úszott a víz alatt, lukat fúrt beléjük és az élelemmel, fegyverekkel és minden más harci eszközzel megrakott hajók hajnalig elsüllyedtek. Henrik császár seregei maradékával szégyenletesen vonult vissza.

Zothmund alakja azóta is a nemzeti emlékezetünk hősei közé tartozik.

A reformkorban Vörösmarty Mihály róla mintázta Búvár Kund alakját.

Ezzel a verssel, valamint a Képes Krónika ábrázolásával emlékezzünk meg róla mi is.

Vörösmarty Mihály:

A BUVÁR KUND

Túl a mezőn, túl a hazán,

S a part fölött, a nagy Dunán

Ki népe zajlik ott?

Föl Endre! Béla! föl magyar!

Ellenhad az, mely vészt akar,

Ellenség zajlik ott.

Ő az, ki partidon halad

És száz hajót és száz hadat

Hoz, oh hon, ellened,

A gőgös Henrik az, ki rád

Hoz háborút, és hoz halált,

S bizik, hogy eltemet.

Föl Endre! Béla! föl magyar!

Pozsonyhoz kell a férfikar:

A vítt Pozsony remeg. -

S melyik magyar nem megy, ha kell:

Utánok a hon puszta hely:

Mind harcon termenek.

De a király bús, s Béla szól:

"Csaták miatt ha nyughatol

Oh ifju szép hazánk?

Teremt-e isten több magyart,

Mig a világ, mig napja tart,

Ha mink is elfogyánk?"

S fellázad a bú, a harag

Busult szivekben háborog,

Mint tenger és vihar;

Még inkább vért, hadat kiált

S hirért, hazáért száz halált

Kész halni a magyar.

Csak barna Kund nem háborog;

De bátor szíve feldobog,

Mint hegyben a tüzár;

"Halld, Béla, majd ha éj jövend

S a part fölé száll néma csend,

Ott Kund egy szóra vár."

Csekély a szó, köz a vitéz,

De úgy van mondva, oly merész,

Hogy nem lehet hazug.

Hős Béla parthoz tart legott,

Hol vészben a megcsapdosott

Dunának árja zúg.

Járása, mint a rémeké,

Éjfélileg le s fölfelé

Dobog magányosan;

S még semmi hang, még semmi jel:

Kund nem jő, távol és közel

A puszta szél rohan.

Ki az, ki a víz szörnyekint

A förgetegre föltekint

S meg habba öltözik?

Ki vagy te, aki jársz alatt

S ijeszted a futó halat,

Mely mélyeken lakik? -

Vésztűzben néha vízen át

Henriknek látni táborát,

S Pozsony kivillanik;

S ím a Dunából szirt gyanánt,

Egy ember kit mély árja hányt,

Sötéten felbukik.

"Hah Kund te vagy?" s még nem hiszi:

"Hah ember!" őt így kérdezi:

"Mi dolgod ott alant?"

"Hej Béla! víz hullámiban,

Míg rajta zúgó vész rohan,

Jó lenni ott alant."

Szól Kund - és ő az - "nézz oda,

Hol Henrik felriadt hada

Tolong a víz iránt!

Nézd, táborában mint remeg:

Hajóit e kar fúrta meg;

Hadd vesszen, aki bánt."

S villám tüzénél Béla néz,

Túlparton minden habba vész:

A zászlók hullanak,

Özön fut rajtok el vadon,

És száz hajón, és száz hadon

Hullámok omlanak.

Kund hol van? félreköltözött,

De olyat százezer között

Hős Béla feltalál.

S túl a mezőn, túl a hazán,

Fut, búsong Henrik vert hadán,

S Pozsony végvára áll.

1829