Futball és én
Amikor jóapám először vitt ki az akkori fa-tribünös DAC stadionba, talán meg sem fordult a fejében, hogy az ő nyegle kisfiából egyszer futballista, netán később edző is válhat, mivel akkoriban minden foglalkoztatott, csak éppen az edzésre járás nem. Egyébként hallomásból tudom, hogy még a DAC vezetőségébe is hívták a fatert, amikor anyám szolgálta fel az üveges fácánt a Gól presszóba, ami a régi aréna bejárata mellett működött. Mindent összevetve - ha az akkori viszonyokat is vesszük alapul - elég jó hátszél lett volna számomra egy DAC karrier kibontakozásához. Éppen már csak focitudományomat kellett volna olyan magas szintre emelni, mint ahogyan Majoros – Tóth – Audi csatártrió villogott anno.
Aztán a fater idejekorán elköltözött, s talán a mennybéli DAC stadion bérletét váltja ki azóta is, belőlem pedig lett egy átlagfocista – később edző – ami üde színfoltja lett életemnek.
Dömény Feri bácsinál kezdtem játszani a DAC-ban, az akkori B és A diákban, olyan nevekkel, mint Sütő Feri, Tóth Fece, csak azokat említve, akik első második ligáig meneteltek. De azokból a gyerekekből mindenki nagyon tudott futballozni! Tőle aztán Fullajtár Péter vette át csapatunkat, akinek edzésmódszereit később én is kamatoztattam. A „B dorastnak” Gőgh Öcsi bá volt az edzője, és sokan edzettek velük már a diákcsapatból. Az „A dorast” akkoriban nem tudom milyen osztályt játszott, de olyan erősek voltak Gyíkáék, hogy mi fiatalabbak Istenként tekintettünk fel rájuk. Tervemben van erről egyszer Ollári Bandit megkérdezni, aki ha nem is Maradónája, de motorja volt annak a csapatnak. Edzőjük Sidó Franci bá volt a maga gyilkos edzésmódszereivel.
Kicsit ugorva az időben, már leszerelt katonaként dolgoztam az Agrostav cégnél Gőgh Árpival - aki akkoriban kisinasként is futballkarrierjéről álmodozott – sokat beszélgettünk a fociról. A betonplaccon néhányszor szét is dobtunk hol egy pástétomos dobozt, vagy egy műanyag flakont, focilabda gyanánt. Aztán 1990-ben Árpi elcsalt Felsőpatonyba, ahol olyan focisták mellé kerültem mint Jakóczi „Gazsi” Ernő, Flörich Feri, Miklós „Use” Attila, Gőgh Árpi, Nagy Adorján, Polák Attila, Lieszkovszky Dojcsák Feri és még sorolhatnám. Emlékszem Horváh Józsi edző – aki nem egyszer még bajnoki meccsen is beállt közénk – egy Nagymagyar elleni edzőmeccsen próbált ki engem. Csereként álltam be, és annyira akartam, hogy az egyik párharcnál mellbe rúgtam ellenfelünk kapusát. Meccs végén az edző azt mondta, jó lenne, ha hozzájuk igazolnák. Megmondom őszintén, úgy örültem, mint az a bizonyos majom a farkának. Aztán az első közös edzéseken, Benkén derült ki, hogy amikor én azt hittem magamról, hogy tudok focizni, az korántsem volt igaz. Ma is azt vallom, hogy én a fentebb felsorolt játékostársaimtól tanultam meg futballozni, amihez párosult kivételes akaraterőm.
Egy téli alapozás után, márciusban, a kezdőbe nevezett az edző az akkori I B osztályban. Nagyon jónevű ellenfelekkel játszottunk. Az olvasók közt biztosan akad majd olyan, akinek van összehasonlítási alapja, hogy a mai első járási osztályt vagy az V. ligát, azzal az I B-vel, nem lehet egy lapon emlegetni. Nagyon képzett, jó focisták játszottak akkoriban abban az osztályban.
A jövőben kiragadok néhány momentumot írásaimban a múltból, amit szerencsém volt személyesen átélni.
Kép forrása: pixabay
---
Mivel független hírportálunkat a Kisebbségi Kulturális Alap döntőbizottsága idén nem támogatta, ezért az olvasók hozzájárulását kérjük a további működésünkhöz, amelyet a következő számlaszámon tehetik meg:
SK66 0900 0000 0051 6455 9727
A kultminor.sk oldalán megtalálhatjátok a támogatást élvező termékeket.
KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁSOKAT!