Innen üzenem egyszer és mindenkorra azoknak, akik azt hiszik, hogy egy családi házban való élet egyenlő mindezzel, hogy ez nem így van. Mégpedig nagyon nem. Legalábbis nálam biztosan. Sajnos... :(

Blokkos csaj vagyok. Pár év kivétellel egész életemet kis panel lakásokban töltöttem, ahol megszoktam, hogy az életterem csupán pár négyzetméterrel egyenlő, így a szellemi és fizikai mozgásterem is valahogy fokozatosan ehhez a kis térhez idomult. Nem volt furcsa, hogy kicsi a szobám, így később például az sem, hogy az egyik pozsonyi albérletemben egy idegen lánnyal kellett osztoznom egy apró kocka szobán.

Végtére is igazatok van! Persze, sokkal jobb ez így most.

Ki tudja mennyi van még vissza a koronavírus okozta kijárási tilalomból. A véleményetekért is csak hálás lehetek, ugyanis így végre szembesülhettem a száraz ténnyel, miszerint valamit nagyon, de nagyon rosszul csinálok, mert mindazok a jó tulajdonságok, amik egy kertes házról elmondhatóak, a mi életünkben – legalábbis jelenleg – nincsenek meg.

Muszáj volt belátnom, hogy szinte teljesen ugyanazt az életvitelt folytattuk, azaz folytattam, mint amit a kis bérlakásunkban korábban megszoktuk. Ugyanúgy kapcsolódunk ki, ahogy korábban; társasjátékokkal, filmekkel, közös sütéssel, főzéssel, na, és persze evéssel.

S most kapaszkodjatok meg: semmilyen hétköznapi rutinunk, egy közös családi tevékenységünk nem köthető sem a kerthez, sem az udvarhoz.

Bár ne mondjak valótlanságot, a postás, a futár és a kutyák étele miatt minden nap ki kell mennem. De mindez csak pár perc – összesen.

Megvizsgáltam, hogy számomra jelenleg miért is nem egyenlő a házban élés a kintléttel. S csak úgy ömlöttek a kifogások:

• Tél van! Hideg van!
• Minden tiszta kutyagumi!
• Van épp elég feladat bent is, az az első, nem a jég és a sár!
• Egy normális kinti göncöm sincs!
• Nem jó nekünk a finom jó melegben?!
• Bla, bla, bla…

Egyszerűen meg kell tanítanom magam kint élni, nincs több kifogás! Bele kell szoknom abba, hogy egyáltalán kint is létezhessünk, hogy képes legyek úgy felépíteni egy napot – főleg, amikor nincs ovi és a virgonc ötévesem is itthon eszi a kefét -, hogy megfelelő időt töltsünk a levegőn.

Miért nem vagyok képes kimenni, főleg, ha már van saját udvarunk és kertünk?! Volt egy idő, amikor szinte minden nap feltettem ezt a kérdést és annyira feldühítettem vele magam, hogy majd' felrobbantam. 

Kitaláltam pár trükköt, amivel azóta nap, mint nap kicsalom magunkat a levegőre. (Persze mindig az aktuális kijárási tilalom rendelkezéseit figyelembe véve és pontosan betartva.)

 

Íme a mi listánk:

• Nem járunk – vagy csak nagyon kevésszer – nagyobb üzletekbe, szinte kizárólag a legközelebbi kis boltocskát látogatjuk, ami csupán pár méterre van tőlünk, majd mikor végeztünk, megtoldjuk utunkat még egy kis plusz sétával visszafelé jövet.
• Minden nap kint a gangon esszük meg az ebédünket, kivéve, amikor esik az eső. Így télen is, jól felöltözve így is nagyon jól esik. S szerencsére ilyenkor is találunk valamiféle okot arra, hogy még egy kicsit kint maradhassunk.
• Úgy érzem, megérkeztek a tavasz első sugarai és nem csak a tápláló földet, hanem a szívünket is melengeti. Jobb a kedvünk is és szívesebben tervezzük már most, hogy mit kezdünk az udvarral. Elkezdtünk végre konkrétumokat megfogalmazni, rajzokat készíteni és költségvetést írni mindahhoz, amit szeretnénk. 

Plusz egy jó tipp:

• Különleges alkalmakkor, amikor mindannyiunknak egy kis extra szeretgetésre van szüksége, elmegyünk közösen egy „karanténbarát” piknikre. Ez annyit tesz, hogy beülünk a kocsiba, veszünk az úton pár süteményt, szendvicset, édességet, vagy csak csomagolunk valami hazait, amit mindannyiunk szeret, majd beletesszük a fonott kosarunkba az otthon már előre elkészített forró kakaó és/vagy tea mellé, és elindulunk valamerre. Bármerre. 

Majd egy szép helyen leparkolunk, előrehajtjuk a hátsó üléseket, s így, a tágra nyílt csomagtérben leterítjük a pokrócunkat, szépen elhelyezkedünk a párnáinkkon és kellemes zenét hallgatva megesszük és megisszuk a finomságainkat, közben pedig nagyokat beszélgetünk. (Mire nem jó egy ró régi kombi Volkswagen ;) )

Ez utóbbi a kedvencem. Nem kell hozzá semmi más, csakis Mi és pár kis párna, valamint meleg takaró és egy kis harapnivaló. S ebben a meghitt térben olyan oldalunk is megmutatkozhat, amit eddig nem, vagy csak nagyon ritkán merünk megmutatni, a gyerkőcnek pedig mindig jó buli.

Bárcsak magam is úgy nőhettem volna fel, hogy látom, milyen is az élet kint, a szabadban, a friss levegőn. Teljes szívemmel hiszem, hogy e hiányosságom ellenére mégis képes leszek ezt megmutatni és a kis tarkabarka családomnak egy szabad és boldog életet biztosítani.

---

Fotók: pixabay

Mivel független hírportálunkat a szlovákiai Kisebbségi Kulturális Alap döntőbizottsága nem támogatta, ezért az olvasók hozzájárulását kérjük további működésünkhöz, melyet a következő számlaszámon tehetnek meg:

SK66 0900 0000 0051 6455 9727

Nagyon szépen köszönjük!