A költő Glatter néven jött világra. Születése anyja és ikertestvére életébe került. Radnóti erről csak 12 éves korában, apja halála után szerzett tudomást, de soha nem tudta feldolgozni igazán öccse és anyja halálát. Nevelőanyjával, Molnár Ilonával és féltestvérével, Ágnessel jó kapcsolatot ápolt. Mindketten Auschwitzban haltak meg 1944-ben, ugyanabban az évben, mint Győr mellett Radnóti.

1931-ben második kötete, az Újmódi pásztorok éneke kapcsán, szemérem elleni vétségre és vallás elleni kihágásra hivatkozva az ügyészség az iratot elkobozta, és fogházbüntetésre ítélték az Arckép, és a Pirul a naptól már az őszi bogyó című versekért.

Radnóti és felesége, Gyarmati Fanni házasságát korántsem jellemezte az a harmónia, amiről olvashatunk sok helyen. Sokat veszekedtek, a nőt zavarta férje görbe testalkata, Radnóti pedig indulatos volt, ha felesége nem állt esténként a rendelkezésére. Nem akartak soha gyereket, Fanni gyakran megszakíttatta a terhességét, s emiatt bűntudat gyötörte. Mégis kitartottak egymás mellett, fenntartva a látszatot a külvilágnak. Minderről Fifi /Fanni /naplójában olvashatunk, ami 2014- ben jelenhetett csak meg.

A naplóból tudjuk meg azt is, hogy Radnóti gyűlölte a hivatalokat. Mindent a felesége intézett helyette, ahogy a pénzügyeket is ő tartotta kézben. Fanni vállalta a családfenntartó szerepét, Radnótira pedig elsősorban az alkotás maradt. Ebben nagy szerepe volt annak is, hogy Radnóti zsidó származása miatt nem vállalhatott munkát.

Radnóti 1941-ben beleszeretett a szintén házas Beck Judit festőművészbe. Nem titkolták Fanni előtt, végig tudott a viszonyról. Nagyon megviselte, sokat szenvedett emiatt, de nem hagyta el a költőt. A szerelemnek végül Judit vetett véget, férjhez ment Major Tamás színészhez.

A költőt zsidó származása miatt többször behívták munkaszolgálatra.1944 november 9-én munkaszolgálatosként nagy valószínűséggel agyonlőtték a már járásképtelen költőt, majd Abdán egy tömegsírba temették el.

Radnóti holttestét 1946. júniusában hantolták ki. Zsebében mgtalálták a költő noteszét, melynek elején öt nyelven  kéri a megtalálót, hogy juttassa el azt Magyarországra. A noteszben utolsó, legmegrázóbb költeményei szerepeltek. A Hetedik ecloga, az A la Recherche, a Razglednicák és az Erőltetett menet.

HETEDIK ECLOGA

Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad
tölgykerités, barakk oly lebegő, felszívja az este.
Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet
és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését.
Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak,
megtöretett testünket az álom, a szép szabadító
oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.

Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok,
Szerbia vak tetejéről búvó otthoni tájra.
Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az az otthon?
Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk?
És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e?
Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is?

Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva,
úgy irom itt a homályban a verset, mint ahogy élek,
vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron;
zseblámpát, könyvet, mindent elvettek a Lager
őrei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra.

Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel,
hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben,
szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt, -
jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot,
s várja a véget, a sűrü homályba bukót, a csodákat.

Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák
ostroma meg-megujúl, de a légysereg elnyugodott már.
Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság
és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra
rásüt a hold s fényében a drótok ujra feszülnek,
s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya
lépdel a falra vetődve az éjszaka hangjai közben.

Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok,
horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már
ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren,
féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.

Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben,
1944. július

képek forrása: pixabay,pinterest