• E

KPBand: Az Estendøn zenekar

4
perc olvasás

KPBand: Az Estendøn zenekar

2020/06/25 - 18:50
Rovat:

Örömmel mutatjuk be nektek következő KPBandünket, a nagyszerű fiatal zenészekből álló, hazai zenekart, az Estendøn-t. Bánovski Richárd, Szebellai Dániel, Saróka Vajk Attila és Kaszmán-Saróka Liliána, akik nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a válaszadásba. Olvassátok el, mi sült ki belőle!

Hogyan és mikor alapítottátok az Estendøn zenekart?

Ricsi: 2015 őszén néhány titkos megbeszélés után egybegyűltünk és megkértük Lilit, hogy van egy zenekar, amibe pont őt keressük énekesnek.

Lili: A titkos megbeszélések kezdeményezője Vajk volt, aki valójában az ismerősei körében keresett zenészeket. Végül így a széles régióból szólította meg a leendő tagokat.

 

Meséljetek egy kicsit a nevetekről! Nagyon érdekes.

Ricsi: Hosszas morfondírozás után egy szógyűjteményben akadtunk rá véletlenül erre a névre. Mivel mindenki úgy volt vele, hogy üsse part, így megszületett a zenekarunk neve.

Lili: Mindez a bemutatkozó koncertünk előtt egy hónappal történt, amikor már nagyon szükség volt arra, hogy valamilyen nevünk is legyen a zenélés mellett. Másfél évig gondolkodtunk előtte… Csak azt tudtuk biztosra egy idő után, hogy az “ø” betűnek benne kell lennie. Már nem is tudom, miért ragaszkodtunk annyira hozzá.

Egyébként a szó magyar tájszó, az estendőn jelentése estefelé.

Milyen zenei stílusba sorolnátok magatokat?

Lili: Hát ha nagyon muszáj, akkor mondjuk...


Ricsi: ...rock-funk-folk fusion.

 

Kik alkotják a zenekar? (A neveitek és a hangszerek)

Dani: Hát van ugye Lili, ő az énekesünk. Neki van egy öccse, a Vajk, aki basszugitározik. Aztán Ricsi és Roman mindketten gitároznak, Ádám a dobosunk, András pedig hegedűn húzza, én meg szaxofonozom.
 

Lili: Illetve Szarka Ádám, aki bár nem zenész, de a munkája nagyban befolyásolja egy-egy koncertünk hangzását, hisz ő már több, mint egy éve a hangtechnikusunk, aki mindig tudja, mikor melyik szólóra kell kakaót tenni :)

 

Ezek kívül ki miért felel pontosan? A marketingtől elkezdve a próbára hozott innivalókig...
Vajk: ...Lili, bár egyszer én is főztem az egyik próbán gulyást.

Lili: Ugyan, Vajk mostanság a producerünk és a demók felvételéért felelős személy. Ricsi intézi a próbaterem kulcsát - ugyanis a Farnad egykori óvodájának épületében próbálunk az önkormányzat jóvoltából, nincs saját kulcsunk. András, Ricsi és Roman a zeneszerzés terén munkálkodnak a legtöbbet. Aktuális szervezési, logisztikai, sofőrködési és egyéb szerepet pedig mindannyian betöltünk időszaktól és eseménytől függően.

Főleg mi inspirál Benneteket?

Ricsi: Egy idilli kis kávézás a Presszóban nagyon kellemes érzést biztosít, és megindítja bennem a fantáziát.

Lili: A közös alkotás öröme, az együtt töltött idő, az új zenei felfedezések viszonylag mindannyiunkat hasonlóképp inspirálnak. Na meg a koncertélmények megélése! Hú...

 

Hogyan születik egy új dal?

Ricsi: Általában valamelyikünk hoz egy témát, vagy riffet, amire aztán ráépíti mindenki a saját elképzelését. Az ötlettárunk kimeríthetetlen.

Dani:  ...és éppen ezért néha ez a hátránya is egy-egy próbának, de alapvetően jó belegondolni abba, hogy mindig van mihez nyúlni. 

Lili: A szöveget javarészt a zeneszerzési folyamat során írom meg, így igyekszem nagyon aktuálisan kapcsolódni az épp formálódó zenei világhoz, amit a srácok megalkotnak.

 

Mi volt a legemlékezetesebb fellépésetek?

Dani: Szerintem sok emlékezetes élményünk van, persze biztos mindenkinek más más miatt, de talán az első koncertünk a legmaradandóbb. Másfél évig nem koncerteztünk, mert úgy döntöttünk, hogy amíg nem tudunk kb. egy órát megtölteni saját repertoárral, nem állunk közönség elé.

Viszont amikor ez megtörtént, őrület volt a nézőtéren, és egy addig teljesen ismeretlen érzést éltünk át közösen a színpadon.

Van színpadi koreográfiátok?

Dani: Roman rendszerint mindig rágyújt, ha szabadtéri koncertről van szó, ez van, akit zavar, van akit nem. Egyébként különösebb begyakorolt színpadi koreográfiánk nincs. 

Lili: Az évek során egyre többet táncolunk mi is a színpadon: teljesen szabadon. Na jó, Ádámra ez nem annyira érvényes, őt egyszerűen nem lehetne a dobok mögül kivarázsolni!

 

Mondj egy-egy különlegességet, jó, vagy rossz szokást magatokról, amit a zenekaron kívül más nem tud!

Vajk: Ricsinek van egy rossz szokása, ő mindig jó. 

 

Kiknek mondanátok köszönetet az eddigiekért?

Lili: Egyrészt családtagjainknak, akik roppant nagy türelemmel és odaadással kezelik szenvedélyünk iránti elköteleződésünket. Másrészt Farnad község önkormányzatának, akik az elejétől támogatják munkásságunkat, a próbák helyszíneit nekik köszönhetjük. Stúdiófelvételek, klipforgatások, grafikai és fényképészi munkálatokért meg azoknak a tehetséges felvidéki művészeknek és szakembereknek vagyunk hálásak, akikkel mindezidáig együttműködtünk.

 

A koronavírus okozta rendkívüli helyzetben mivel szórakoztattátok addig a közönségeteket?

Ricsi: Lili volt az, aki a nehezebb időkben is tolta az oldalainkat, és érdekesebbé tette a szürke hétköznapokat.

 

Mik a jövőbeli céljaitok, mire készültök a közeljövőben? 

Lili: Hamarosan jön a második lemezünk vinylen is, közben már nagyon készülünk a harmadik hangzóanyag felvételeire, s hát, amin most mindenki meg fog lepődni, zenélni, koncertezni és zenét szerezni szeretnénk, nagyon-nagyon, továbbra is!

 

Mit tanácsolnátok azoknak, akik most kezdik a zenélést és sokszor tanácstalanok? 

Ricsi: Gyakoroljatok rengetet, írjatok sok számot, és nevessetek sokat!

Vajk: Ki vagy te, Halász Judit hogy rájuk kényszeríted a nevetést?

Ricsi: Azt kényszerítek, akit csak tudok!

Lili: Na kérem, témánál vagyunk!

 

----

 

Mivel független hírportálunkat a Kisebbségi Kulturális Alap döntőbizottsága idén nem támogatta, ezért az olvasók hozzájárulását kérjük a további működésünkhöz. Támogatásaikat a következő számlaszámra küldhetik:
SK66 0900 0000 0051 6455 9727

KÖSZÖNJÜK!

 

Címkék