• butchers

KPBand: The Butchers

3
perc olvasás

KPBand: The Butchers

2020/05/29 - 10:30
Rovat:

Ha a felvidéki blues zenekarokról esik szó, akkor feltétlenül meg kell említenünk a The Butchers zenekart, akik immáron állandó vendégei a helyi kluboknak. Mit is kell tudnunk róluk? 

Hogyan és mikor alapult a The Butchers zenekar?

A zenekart testvérem András alapította 2011 vége felé. Akkoriban még trióként működtünk és kezdetben csak átvett blues-rock számokat játszottunk.

Egyértelmű volta névválasztás?

A zenekar Husi and The Butchers-ként kezdte el működését, mivel a testvéremet Husinak becézik. Egy évre rá, ahogy komolyodtak a zenekar körül a dolgok döntöttünk úgy, hogy lerövidítjük a nevünket.

Hogy reagált a családotok, amikor megalakultatok?

Nagyon örültek, hogy két testvérként egy zenekarban játszunk, mert addig külön bandákban tevékenykedtünk.

A megalakulással kapcsolatban viszont különösebb reakciót nem kaptunk, már a The Butchers előtt is zenéltünk, természetes volt számukra, hogy a zenélést továbbra is folytatjuk.

Atee - Muttiek örültek, mert már a Moetiferrel is sokat jártak velünk koncertezni és fesztiválokra is, Dorkának meg mindig mondtam, hogy egyszer majd benne leszek egy blues-hardrock bandaban.


Tomi - Asszony megkönnyebbült, hogy végre találtam egy bandát, ahol játszhatok, mert kb. minden nap az volt a témám, hogy kéne már egy együttes.

Pontosan kikből áll a zenekar és milyen hangszeren játszotok?

Hushegyi „Husi“ András – Ének, gitár, néha szájharmonika

Hushegyi „Johnny“ János – ének, gitár

Bartha Tamás – basszusgitár, vokálok

Mucha Attila - dobok

Milyen zenei stílust képviseltek?

Régebben blues-rock zenekarként voltunk ismertek, most viszont elkezdtünk új zenei ágazatokat is felfedezni. A jelenlegi zenei irányzatunkat a stoner rockba lehetne besorolni.

Saját szerzeményeket adtok elő, vagy szeretitek a feldolgozásokat is? 

Ahogy már említettem, eleinte átvett számokat játszottunk, ma már csak saját szerzeményeket adunk elő. Ritka esetekben viszont játszunk még átvett blues dalokat is.

 

Hogy születik egy The Butchers dal?

A legtöbb számot testvérem András írja, akit egy nagyon aktív dalírónak lehet tekinteni. Többnyire megírja az egész számot, elkészít egy demó verziót és aztán ezzel dolgozunk tovább a próbateremben, ezt finomítjuk, néha változtatunk dolgokon, néha meg mindne pont úgy jó, ahogy a demófelvételen van.

Általában milyen rendszerességgel próbáltok és hány fellépésen vagytok már túl?

A próbák hetente egyszer vannak, de nem visszük túlzásba. Fontosabb az, hogy mindenki elsősorban otthon nézze át a dalokat.

A zenekar már túl van több mint 150 fellépésen, játszottunk már Magyarországon, Csehországban, Lengyelországban és Szlovéniában is.

Van példaképetek a szakmán belül? Ha van, akkor ki az?

Természetesen, hogy van, a zenekar nagy kedvence a Rival Sons nevű zenekar, de ugyanúgy szeretjük Joe Bonamassat, Led Zeppelint és meg sok mást.

Ki a kedvenc karakterhősötök, vagy mesefigurátok és miért?

Erre legjobban dobosunk Mucha Attila és basszusgitárosunk Bartha Tamás tudna válaszolni, szóval át is adom nekik a szót.

Atee – Garfield, kommentálni nagyon nem kell.

Tomi – Dr. Strange, mert mindenkit le tud győzni és egy spirituális fickó. Megtért, a hétköznapi emberből vált valami nagyobbá, felsőbbrendűvé.

 

Kiknek mondanátok köszönetet az eddig elért sikereitekért?

Erre nehéz válaszolni, mert a zenekar mögött nem áll külsös ember. Igazából alig kaptunk valakitől komolynak mondható segítséget, ha kaptunk is, az gyakran nem úgy sült el, ahogy mi elképzeltük. Ezért, amit felépítettünk az testvérem és jómagam kemény munkájának köszönhető.

Mik a jövőbeni céljaitok?

Minél több fesztiválon játszani, minél több új zenét írni és kiadni.

A jelenlegi, koronavírus okozta rendkívüli helyzetben készültök a kíváncsi közönségnek valamilyen különleges meglepetéssel?

Május 30-án jön ki 5 év után az újabb hanganyag.

Ebben az évben két kislemezt tervezünk kiadni és május legvégén jelenik meg az első. Kíváncsiak vagyunk az emberek reakcióira, mert eléggé más hanganyagról van szó, mint amit eddig megszoktak tőlünk az emberek. Nagyon sokat dolgoztunk a számokon és ezt szerintem hallani is lesz majd. Március óta már kiadtunk két videóklippet, amivel az új hanganyagot szerettük volna propagálni és eddig nagyon pozitívak a visszajelzések.

Mit tanácsolnátok azoknak a fiatal zenészeknek, zenekaroknak, akik most indultak el ezen a pályán?

A zenélés és főként a zenekarozás egy nagyon kemény és nehéz dolog. Ha komolyan gondolod, akkor tegyél meg mindent, amit csak tudsz, hogy sikereket érhess el. Mindig csak előre tekints és fókuszálj arra, amit jobban csinálhatnál a jövőben. Pont ezért is messziről kerüld el a panaszkodós zenészeket, akik csak a régi szép időket sírják vissza.

---

 

Mivel független hírportálunkat a Kisebbségi Kulturális Alap döntőbizottsága idén nem támogatta, ezért az olvasók hozzájárulását kérjük a további működésünkhöz, mely a következő számlaszámon tehető meg:

SK66 0900 0000 0051 6455 9727


KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁSOKAT!

Címkék