• GV1

KPBand: Gorlo Volka zenekar

5
perc olvasás

KPBand: Gorlo Volka zenekar

2020/04/09 - 19:36
Rovat:

Mi a KulturPassnál imádjuk a zenét, mégpedig a helyi, minőségi zenét! A KPBand egy olyan sorozat, mely olyan helyi zenekarokat mutat be, akik a közelünkben tevékenykednek. Második részünk főszereplője a Gorlo Volka, akik - saját elmondásuk szerint is - egy olyan rést töltenek be lírai power pop stílusukkal, ami eddig valóban hiányzott. Itt vannak végre, hallgassátok őket!

Hogy találtatok egymásra és mikor alakult a Gorlo Volka? 

A zenekar vezetőjeként (Farkas Melinda), már korábban, a 2010- es évek elején kezdtem foglalkozni megzenésített versekkel. Ebből alakult később, 2015-ben egy kezdetleges formáció, A Farkas a Mézes a Német meg a Bob nevű zenekar a Gombaszögi Nagy Tábor ideje alatt. Itt random előadtunk egy egy órás műsort a Pajtaszínházban akusztikus-folk stílusban - a már meglévő verseket és saját dalaimat. Bár nem ment minden zökkenőmentesen, a lelkesedés megmaradt, és folytatni szerettük volna együtt. Majd két tagunk kivált, elment a hegedűsünk és később a perkásunk. Nehéz időszak volt, hiszen még csak az elején voltunk és nagyon gyorsan eljutottunk az emberekhez. Azt éreztük, hogy egy olyan rést töltünk ki a felvidéki zenei palettán, ami igényes és újnak számító. Volt egy másfél éves szünetünk, ez idő alatt tagokat kerestünk Zolival, a gitárossal. 2018 őszén végül úgy döntöttünk, hogy duóban folytatjuk, minimál stílusban.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy a gitárkám mellett a lábamon volt egy csörgő, a másikkal ütöttem a ritmust egy kis fadobozon, jobbára eltalálva az ütemet, Zolcsi előtt meg mindenféle effektkütyü sorakozott és toltuk.

Megvolt ennek is a hangulata. Ez összesen 3 koncertet élt meg mert aztán "bánatunkra" jelentkezett Oggy, a dobosunk, és nemsokára követte őt Gábor. A végleges formát tavaly tavasszal nyertük el és remélem ez már megmarad, örökre! :D

 

Tapasztalt zenészekként kerültetek össze?

Igen, mindnyájunknak volt/van "előélete". Oggy jelenleg is a Gorlo Volka mellett még két másik zenekarban játszik, teljesen különböző stílusban, mint ahogy Zoli is.

 

Pontosan kikből áll a zenekar és milyen hangszeren játszotok?

Farkas Melinda - elektroakusztikus gitár

Mézes Zoltán - elektromos gitár

Szabó Gábor - basszusgitár

Gőgh Ákos - dob

Ha jól tudom, saját szerzeményeket adtok elő, vagy léteznek esetleg feldolgozás dalaitok is?

Van pár megzenésített vers, egy Ágnes Vanilla feldolgozás, de a többi saját. Úgy gondolom, hogy a feldolgozásokkal nincs baj, vannak minőségi bandák itt is. A  fiaim meg annyira jók, kreatívak és ebben biztos vagyok, hogy rengeteg ötletük volna átdolgozni egy-egy ismertebb dalt, de akkor nagyon más vonalat képviselnénk már, és nem érezném a gyermekemnek. Azt viszont nem tartom kizártnak, hogy később pár koncert erejéig a saját dalainkat adjuk elő másképp.

 

Milyen zenei stílusba sorolnátok magatokat? 

Lírai Power Pop

 

Hogy zajlik nálatok az alkotói folyamat, vagyis hogy születik meg egy Gorlo Volka dal?

A receptem a következő: viszem az alapot, a gerincet, ami az akkordokat és szöveget jelenti, és a fiúk ráépítik az inakat, a húst, ráöntik a szószt és tádá, kész is van :)

Persze ez sokkal hosszabb folyamat, mivel elég soká születik meg nálam egy szöveg. Felírok egy kezdő sort, majd elteszem vagy elhagyom... Először mindig a dallam van meg a fejemben. Nagyon ritkán fordult elő, hogy egy ülésre megírtam egy teljes dalt...

 

Mi inspirál? 

Dalaim az emberi kapcsolatokról szólnak, bármennyire is elcsépelten hangzik, a szerelmekről, a csalódásról, a titkokról, az elfogadásról. Arról, hogy az adott élethelyzetben mit érzek, milyen hatás ért amit nem tudok kikomunikálni szóban.

Valóban fontos, hogy egy zenekar tagjai képesek legyenek teljesen összehangolódni?

Nem tudom, hogy egyáltalán létezik e teljes összhang, mint olyan, de fontos elemünk, hogy sikeresen tudjunk alkotni. Mind a négyen különböző huncut emberek vagyunk,

de nagy a szeretet és tisztelet.

Nagyon fontos volt számomra, hogy olyan emberekkel dolgozzak együtt, akikkel nem csak zeneileg, hanem emberileg is kiegészítjük egymást. Mint egy párkapcsolatban. :) 

 

"Odüsszeusz, a leleményes" analógiájánál maradva Ti milyen állandó jelzőt aggatnátok egymásra és miért?

Gábor kislánya, Abigél mindnyájunkat huncutnak nevez :) Van egy kifejezés, ami globálban a zenekart jellemzi és előszeretettel használjuk. A nyomdabetűt elviselő formája: #nmbszkdnk :) 

 

Milyen nagy mérföldkövet értetek el az eddigiek során?

Minden koncert egy újabb mérföldkőnek számít. Folyamatosan tanulunk, fejlődünk az itt szerzett tapasztalatokból, élményekből. Augusztusban pl. a Jóvilágvan előzenekara voltunk a budapesti A38 Hajón.

Óriási élmény volt a Dunán együtt ringani a közönséggel. A legnagyobb dolog most számunkra, hogy januártól havi szinten megjelennek a dalaink. Ezt a tempót szeretnénk tartani a későbbiekben is.

 

A családjaitok támogatnak, buzdítanak Titeket?

Igen.

 

Mesélnétek kicsit a legutóbb megjelent dalotokról?

Pilinszky János- Panasz c. versét zenésítettem meg még 2014 táján. Azóta nagyon sok változáson ment keresztül.

Egy különleges, gyönyörű, 6040 képkocából álló animációs klip készült a dalhoz, amelyet Török Bianka illusztrátor barátunk alkotott meg. Fontos volt, hogy hazai művész dolgozzon a klipünkön.

Tavaly novemberben felkértük, hogy vállalná-e, volna-e kedve újabb terepen kipróbálnia tehetségét. Azonnal igent mondott, majd decemberben összeültünk, felvázolta az elképzelését, az egyes képkockákat. Akkor még más stílusról volt szó, ami kicsit bonyolultnak bizonyult. Teljes mértékben ráhagytuk a koncepciót, a művészi szabadságát szerettük volna ezzel is támogatni, csupán annyi volt az elképzelésünk, hogy valami mozgóképes legyen a klip. Március 22- én bocsátottuk a nagyvilágba, nagyon pozitív volt a fogadtatása és óriási volt az öröm részünkről.

 

Vannak különleges rajongóitok?

Igen, van pár számunkra nagyon közeli, különleges emberke. 

 

Mire vagytok a legbüszkébbek?

A már említett kiadott dalainkra és büszkék vagyunk arra is, hogy a Gombaafter videó alá a mi dalunk, egy Ady vers instrumentális változatát választották.

Továbbá a héten érte el a facebook oldalunk az 1000 követőt, a januárban megjelent Tarantínó dalunk lassan a 4000 nézettséget üti :)

 

Mik a jövőbeni céljaitok?

A jelenlegi teljes repertoárunkat szeretnénk stúdióminőségben kiadni. Folyamatosan dolgozunk, sikerült már 8 dalt rögzítenünk, ebből 3 már napvilágot látott. Szeretnénk minél több helyre eljutni, minőségi koncerteket, fesztivált szervezni a barátzenekarokkal. 

 

Mit tanácsolnátok azoknak a fiatal zenészeknek, zenekaroknak, akik csak most indultak el ezen a pályán?

Saját tapasztalatból ezt az 5 szót jegyezzék meg: erő, akarat, kitartás, alázat, hála.

 

Kiknek mondanátok köszönetet az eddigiekért?

A közeli barátainknak, családtagoknak és főleg az Életnek, hogy összekuszált a "nemvéletlen" szerelmekkel.

 

 

A már említett szuper videót, Pilinszky János- Panasz című versének feldolgozását IDE kattintva megnézhetitek. 

 

 

---

 

Mivel független hírportálunkat a Kisebbségi Kulturális Alap döntőbizottsága idén nem támogatta, ezért az olvasók hozzájárulását kérjük a további működésünkhöz, amelyet a következő számlaszámon tehetik meg:

SK66 0900 0000 0051 6455 9727


A kultminor.sk oldalán megtalálhatjátok a támogatást élvező termékeket.


KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁSOKAT!

 

Címkék