Herr Storck
...a rossz felállítás, a cserék rossz időzítése, de legfőképp a motivációhiányos, hitehagyott csapatképünk egyértelműsítette számomra, hogy Benrd Storck a „sajátjaival” nem a megfelelő út, hogy a DAC szurkoló bajnoki címet ünnepeljen.
A mérkőzés után néhány órát várnom kellett, hogy megemésztjem a Zólyombéli kupaszereplésünket – ahol csapatunk egy nagyon kellemetlen és nem várt vereséget szenvedett a Besztercebányától – és hogy ne hirtelen felindultságból írjak.
Kikaptunk!
Ugyan már! – mondhatná az elhivatott szurkoló, megesett ez már komolyabb szintet játszó csapatokkal is. Nincs nagy baj, csupán nem sikerült most egy kitűzött (?) cél. Nincs nagy baj, hiszen csapatunk jelenleg a második helyen tanyázik, ami azt jelenti, hogy újra európai színtérre jogosult, s reménykedjünk, sikerül is odaérnünk.
Az én gondom sem itt kezdődik, ami ezt a nézők nélküli bajnokságot illeti. Az én gondom a jövővel kapcsolatos. Azzal a jövővel, amit sokadmagammal nagyon várunk, hogy bajnokcsapatot ünnepelhessünk Dunaszerdahelyen. Klubtulajdonosunk mondata cseng mindig a fülemben egy-egy kudarc után, miszerint a klubnak évről évre fejlődni kell, és idő kell a sikerhez.
Az idő telik, és tagadhatatlan, hogy bár sikerek is voltak, annak a bizonyos legnagyobbikának elérhető közelébe nem kerültünk még soha, amire a DAC szurkoló nagyon áhít.
Világi Oszkár érezhetően keresi az utat a bajnoki cím megszerzéséhez, és ezt a szándékát a nagy többség, akinek sárga-kékből van a szíve, támogatja is. Ez az út rögösebb, mint ahogy gondolta, viszont amikor nekiindult tudta azt is, hogy
a futball néha nagyon tud fájni.
Az is vitathatatlan, hogy a DAC szurkoló évről évre igényesebb és türelmetlenebb. Érthető, hiszen törvényszerűen magasra került az a bizonyos léc.
Klubfilozófiánkkal ellentétben, kezdetektől több ponton más nézetet vallok azokban a dolgokban, melyek véleményem szerint gátat vetnek a sikerhez vezető útnak. Apró, de úgy gondolom mégis elengedhetetlen tényezők ezek, melyek elsősorban a lokálpatriotizmuson, klubhűségen, hovatartozástudaton, stb. alapszanak. Természetesen, egy ilyen kaliberű klubnak, mint a DAC, szinte lehetetlen csak klubkötődéssel rendelkező, hazai játékosokkal csapatot építeni,
de jelenleg a sokszínűségünk nagyon elszürkült.
A törpe bajnokságnak nevezhető Fortuna liga is megfelelő szintű szakképesítés hiányában szenved. Bár az is lehet, hogy csak a hazai szaktekintélyek vannak leértékelve.
Edző
Sokan óva intettek, és Andorrával példázgattak, amikor ódákat zengtem Bend Storck érkezéséről. Igazuk volt, és ki kell jelentenem túlértékeltem jelenlegi edzőnk képességeit. Jogosan teheti fel e kérdést a kedves olvasó, hogy ki vagyok én, hogy kétségbe vonom egy képesített edző rátermettségét. Senki, viszont most leírom a sokunkban megfogalmazódott véleményt.
Ez az ember érkezése óta akarva akaratlanul annyi hibát vétett klubunknál, hogy úgy érzem, ideje Őt kérdőre vonni klubunk fejlődése érdekében. Talán a Storck által hozott profi szemlélet megfelel az elvárásoknak, viszont több szakmai hiányosság került a felszínre, ami pontveszteségben nyilvánult meg csapatunknál. Az eredménytelenség pedig üres magyarázkodást, vádaskodást és kételyeket szült. Az a tény pedig nyílt titok, hogy jelenlegi edzőnk az egyik legjobban, ha nem a legjobban fizetett edző, ebben az európai szemmel gyengének minősített Fortuna Ligában.
Storck: „Ebben az országban valami nincs rendben”! Mi felvidéki magyarok igazán tudjuk, hogy mi nincs rendben, nem kell ezt nekünk mondogatni.
Szakma
Az edzőnk által kiválasztott – érdekes mód mindegyikükhöz kötődést lehet felfedezni – játékosok egyszerűen nem ütik meg a Fortuna Liga szintjét sem. Mi ez, ha nem alábecsült szlovák futball?
Sikerült egy olyan sorozatot produkálni, amely 5 pontos előnyt jelentett a nagy rivális Slovan előtt, és amelyből jelenleg 14 pontos hátrány lett.
Sokan keretünk gyengeségével magyarázzák a formahanyatlást. En úgy gondolom, hogy a csapat kellő felépítése, ami nem tartozik edzőnk erősségéhez. A csapat rotálása, olyan fiatalok játéklehetőségének biztosítása, akik már bizonyítottak, rutinos és rutintalan játékosok vegyítése mérkőzések alatt, cserék időzítése, csakhogy pár dolgot kiemeljek, melyek kevésbé működnek jelenleg csapatunknál. Meghatározó játékosok kiválása be tudja folyásolni egy csapat szereplését, de erre rá kell készülni, és alternatívát találni.
Azt hiszem nálam a pontot az i-re a Beszterce elleni teljesítmény rakta fel. A rossz felállítás, a cserék rossz időzítése, de legfőképp a motivációhiányos, hitehagyott csapatképünk egyértelműsítette számomra, hogy Benrd Storck a „sajátjaival” nem a megfelelő út, hogy a DAC szurkoló bajnoki címet ünnepeljen.
kép forrása: tasr