Mindent bele fiúk!

1
perc olvasás

Mindent bele fiúk!

2020/12/12 - 12:04
Rovat:

Úgy érzem, nem írok le nagy kuriózumot, ha papírra vetem, ma egy igen fontos mérkőzés előtt áll csapatunk. Azért tulajdonítok nagy jelentőséget a mai mérkőzésnek, mert az 5 pontos előnyből pár mérkőzés alatt lett 3 pontos hátrány. Ma, ha kikapunk Rózsahegyen, holnap behúzza a Nagyszombati mérkőzést a Slovan, ami 6 pontos hátrányt jelentene. Nem beszélve arról, hogy ránk még vár egy pozsonyi mérkőzés, tehát kötve hiszem, hogy azt már kiengedné kezéből a „tavalyi” bajnok.

Nincs könnyű helyzetben edzőpárosunk, hiszen a vírus – saját amatőrizmusunk (Blackman) – és a sérülés közbeszólt. Viszont azt gondolom, hogy itt a lehetőség kispadon több időt eltöltő játékosok bevetésére. Kicsit kényszerű rotációnak gondolom, amit véleményem szerint már korábban kellett volna néhány mérkőzésen alkalmazni, de Storck esküdött a saját kezdőjére. Abba most ne menjünk bele, hogy pszichikailag mennyire építettük le, mondjuk Sainey Njie-t, vagy Ion Nicolaescu-t, esetleg Andrej Fábryt, vagy miért kapott csak perceket Zuberu Sharani, viszont biztos vagyok benne, hogy ma páran benne lesznek a kezdőben. Kényszerből.

Néhányan talán osztjátok a véleményem, hogy csapatunkban szép számmal érezhetett bérelt helyet nem egy játékos a kezdőcsapatban?!

Véleményem szerint, egy ilyen színes csapatban mint a miénk, ez nem egészséges hosszú távon. Láthattuk, hogy néhány játékosunknál formaingadozás merült fel. Hallani mást is a csapat háza tályáról, ami már a múltban is felmerült, de ezt ma inkább nem feszegetném.

Tény, hogy elfogyott az előny, és egy apró lépéshátrányba is kerültünk. Hogy ebbe, kimondottan csak a játékosok ingadozó teljesítménye, vagy edzőink melléfogásai játszanak szerepet, azt nem az én feladatom eldönteni, de ez a DAC háza táján egy mai jelenség.

Edzőnk meg azt nyilatkozza, hogy „nincs krízisben a csapat”. Nem tudom, nem tudom….

Ma Rózsahegyen el fog dőlni sok minden. Mekkora profik vagyunk, ami a kényszerű cseréket illeti, vagy milyen alternatívája van edzőinknek? Biztos vagyok benne, hogy vannak, de hogy mennyire lesz eredményes, azt majd a ma 16 órakor kezdődő mérkőzés után megtudjuk.

Azt szokták mondani, hogy háború után mindenki generális, de addig is szurkoljunk csapatunkért, és bízzunk a fiúkban.

Hajrá DéÁCé…