Néhány DAC-os gondolat

3
perc olvasás

Néhány DAC-os gondolat

2021/03/02 - 13:50
Rovat:

Tévedésbe ne essék kedves Szurkoló, ugyanis Világi Oszkár részéről nem hangzott el az a nyilatkozat, hogy a DAC-nak a 2020/21-es bajnokságban bajnokságot kell nyerni! Talán nem volt elég merész, vagy az epidémia által bekövetkezett nehézségeket ismerve – az is megeshet, hogy nem bízott teljes mértékben a csapatában – de nem vizionálta a bajnokság megnyerését.

Mint lehetőséget felvetette, de kimondani sosem mondta!!

A jó bajnoki rajt után, és a tabella első helyét elfoglalva 5 ponttal a Slovan előtt, vajon melyik elhivatott szurkoló fejében nem fordul meg a bajnokság megnyerése?

Mindegyikében tisztelt olvasó, és talán még a klubvezetés fejében is?! Igen, erre engedtek következtetni az eredmények és a csapat játéka. A játékosaink szárnyaltak, szebbnél szebb hónap góljait rúgtak, és tetszetős is volt játékunk. Bementek azok a helyzetek, amik mostanság nem nagyon mennek be. Van ilyen egy csapatnál, és ha az összehasonlítás kicsit morbid is, de lásd a Liverpoolt napjainkban.  

A statisztikákon kívül, kicsit foglalkozzunk olyan dolgokkal, amiket tapasztalhatunk csapatunknál.

Említettem a múltban, hogy annyira „nemzetköziek” vagyunk már, hogy még a vak is látja a klikkesedést csapatunkban. Lehet, hogy a fiúk edzésen bratyiznak egymással, de, hogy a bajnoki mérkőzésen csak 60%-ban dögölnek meg a pályán egymásért, az tutibiztos. Az is lehet, hogy pár kivételt eltekintve a DAC-t egy ugródeszkának tekintik játékosaink valamelyik lengyel, vagy középszinttől is gyengébb, de jobban fizető csapathoz.

Magyarán, magának játszik a játékos a csapatérdeket mellőzve!

Azt pedig többen hangoztatják, hogy csapatunkban nincs egy vezéregyéniség, aki ha kell, teszi a dolgát öltözőben, mérkőzés alatt, vagy akár a magánéletben.

„Aminek örültem, hogy több játékos is esélyt kapott, és Eric Davis ismét pályára léphetett. Még nem teljesen fit, de visszatérését az öltözőben is érezni lehetett”. – nyilatkozta Bernd Storck vezetőedzőnk, ami nagyban árulkodik a fentebb említettekről.

Igen?

Hát nem, kedves Vezetőedző úr! Eric sosem volt, és sosem lesz egy vezéregyénisége a csapatnak, mert volt olyan mérkőzés, hogy 3 szót nem szólt a 90 perc alatt!!! (maximum mutogatott szerk. megj.) Azt is meg merem kockáztatni, hogy Pačinda és Ljubičič távozásával teljesen megszűnt a „mazácká vojna” csapatunkban. Természetesen Storck vezetőedző szigora – néhány akadémián dolgozó ember szerint, bunkósága – hozott egy bizonyos fajta fegyelmet csapatunkban, de az messzemenőleg nem olyan, mint egy csapategységet összekovácsoló hangadóé. Itt is tudnék egy példát említeni, lásd a Kozák, utána pedig Hapal féle szlovák válogatottat, ami kimondottan Škrtel – Ďurica és Hamšík – Kucka gerincre, és mentalitásra volt építve. Köréjük aztán olyan játékosokat raktak, akik alázattal tették a dolguk, és tagadhatatlanul eredményeket értek el.

De vissza az 5 pontos előnyhöz, amiből jelenleg lett mínusz 7 pontos hátrány, és egy gyötrelmes Nagymihály elleni mérkőzés. Ezt annak tudatában írom, hogy nagyon is jó teljesítményre számítok a Slovan ellen. Az ellen a Slovan ellen, aki jelenleg, egy erőfocival vezeti a tabellát, és menetel az újabb bajnoki címe felé.

Hölgyeim és uraim! Én ezt a +5 és -7 pontkülönbséget maximálisan a csapat számlájára írom. Élén a vezetőedzővel, másodedzővel, csapatkapitánnyal és a többi játokossal, akik olyan feltételeket kapnak Dunaszerdahelyen, melyet tőlünk sokkal eredményesebb csapatok nem kapnak meg. Véleményem szerint – sokakkal ellentétben – jó játékosállománya van a DAC-nak, még akkor is, ha az átlagéletkor nagyon alacsony, vagy Davis kiesése miatt Beskorovainyinak kellett játszani a balhátvédet. De említhetnénk a sokat hibázó két belső védőnk teljesítményét, akik néha kritikán aluliak.

Posztokat összehasonlítva, melyik Fortuna ligás csapatnak van jobb kerete?

Igen, a játékosállományért a sportmenedzser és a neki felhatalmazást adó klubtulajdonos felelős, de az eredményekért és a helyezésért a csapat, amely olyan lehetőséget szalasztott el idén, ami még nem volt a klubtörténelemben.

Reméljük, lesz még ilyen lehetőségünk a jövőben, s ki is használjuk majd azt!

U.i.: egy rövid cikkel majd jövök a sokak által kritizált taktikánkról, mert ha azt ideírom, túl hosszúra sikeredett volna az írás! Hajrá DAC!

 

Címkék