Nem semmi évünk volt, igaz?

Volt benne minden, édes-savanyú és keserű is, mint valami jóféle vietnámi zöldkorianderes ételben, aminek az utóízé inkább egy jó vaskos, másnapos hányásra emlékeztet. Megvan? Hát, igen. Majdhogynem egész évben ilyen szájízzel éltem a világom. Így csókoltam, így ettem a rendelt levest, így simogattam a gyerekem fejét és bíztattam, hogy majd jobb lesz. De a gyerek nem hülye, csak kisnövésű és szerényebb szókincsű, szóval könnyen átlát a szitán. Kíváncsi vagyok, milyen lesz, amikor végre összeszedjük a bátorságunkat és felvilágosítjuk, csak fintorog majd egyet és válaszként megmutatja a kedvenc pornójelenetét?

Ugyanis arra viszont gondosan ügyelünk, hogy azt érezze, velünk bármit megoszthat. Hát, talán mégsem kellene mindent. És talán nekünk sem.

Amikor a rossz szájíz, amit az Covid ittléte hagyott, már a gyomrot is kikezdeni látszik, akkor érezzük csak igazán, hogy valami komoly történik. Nem bújhatok el csak úgy itthon, csinosan felcímkézve a semmittevésemet mindenféle választékos kifejezésekkel mint például: felelős állampolgár, vagy tisztes családanya, a súlyfeleslegem tökéletesen elárulja, hogy a napi kötelező 8 órás munkám mellett – sem közben – semmiféle testi aktivitásra nem vagyok hajlandó, kivéve persze a vízsintesen végezhetőket.

Szia kert, szia udvar, szia rozoga tető és kupis garázs, szia betört ablakú nyári konyha, sziasztok, pápá! Jövőre találkozunk!

Az egyetlen érdemem, hogy a rendelkezésemre álló összes polcot megtöltöttem a spájzban befőttekkel, lekvárokkal és savanyúságokkal. Szép, meg minden, de mivel az időm javarészében egy multinak dolgozom, gyereket nevelek, állatokat etetek, nagyon főzni sincs időm, az éthordóban rendelt ebédekhez pedig mindig jár valami savanyúság, így a kamra tartalma inkább vizuális élmény marad, mint gasztronómiai.

Veregetem is a vállam, hogy mekkora hős vagyok, igazi gazd’aszony, akinek annyi befőttje van, hogy már egy gyufás skatulya se fér fel a polcokra. De minek?!

A fanyar humorom és kellemetlen önkritikám mögött persze örök optimista vagyok. Tehát amint rátok borítottam minden frusztrációm (innen is köszönöm), megkönnyebbülve és mosolyogva állok majd fel az asztaltól és vonulok a frissítő zuhany alá. Nem csak azért, mert éjjel van már és holnap ugyancsak munkanap, hanem azért is, mert ennek a rossz szájíznek el kell múlnia, mégpedig sürgősen.

Nyakunkon a karácsony. Ha rendhagyó, ha nem, ha itt a család, ha nincs, a rossz szájíznek nem lehet maradása.

Pápá rossz szájíz! A soha viszont nem látásra!

A házat pedig jövőre folytatjuk. Legalább ugyanakkora, ha nem nagyobb lelkesedéssel és odaadással. 2021 a megváltás, a felszabadulás éve lesz, érzem.

Fotók: pixabay

Mivel független hírportálunkat a szlovákiai Kisebbségi Kulturális Alap döntőbizottsága idén nem támogatta, ezért az olvasók hozzájárulását kérjük a további működésünkhöz, melyet a következő számlaszámon tehetnek meg:

SK66 0900 0000 0051 6455 9727

KÖSZÖNJÜK SZÉPEN A TÁMOGATÁSOKAT!