Kúszik szépen felfelé, a szomszéd magasra nőtt fái hegyén már megcsillantak az első fénysugarak. Támad a hajnal, s bár csak a kanapé hallja megtört sóhajom, még egy utolsó napban reménykedem. Legyintenék, ha tudnék. Minden elveszett.

A kelet felé tájolt ház falát nyaldosni kezdik a napsugarak. Először a terasz csempéit simogatják, az ott sütkérezni készülő macskákat.

Felmelegítik a kerti cipőket, a muskátlikat, majd egyre feljebb kúszva megcsiklandozzák a redőnyöket. Idilli a reggel. Senki nem is sejti, hogy tragédia fog bekövetkezni, mégpedig hamarosan. Én tudom. Én érzem.

A horrorfilmeknél zaklatott, kellemetlen, ijesztő zene jelzi a borzalom közeledtét. Valami ilyesmi itt, ebben a házban Schubert Ave Mariaja. Csodás zene lenne egyébként, ha a pavlovi reflex nem egy "A francba, megint reggel van!" kezdetű magánszámot vetítene előre.

Kicsit bezavar a képbe, hogy az említett dallam első nyolc taktusa hallható csak, de az legalább olyan hat- nyolcszor. Ez ugyanis az Ő ébresztőjének hangja.


 

Gyomoridegem van e zene miatt. A Sikoly éles hegedűi ehhez képest beethoveni lágy fuvallatok. Ami közeledik ilyenkor felém, az nem fuvallat. Nem is szellő. Tornádóhoz lomha, viharhoz teszetosza. De már hallom is! Esélytelen elbújnom, úgyis megtalál. A múltkor az egyik gyerek vitt be magához, elrejtett, de hiába. Persze, nem mondta meg, hogy előle menekített meg, csak, hogy jaj, bocsi, elfelejtettem visszatenni! Hogyne. Mindenki engem sajnál!

A tévé, a kanapé, a virágok az ablakban. Sőt még a családja is...

Hallom, ahogy közelít. Én Istenem, jó Istenem... Megáll. Hm. Hűtőajtó?? Ilyenkor?? Eddig ilyet soha nem tett! Nyitogatja szerencsétlent eleget. De nem, ez nem a hűtő. Hallom, ő is fellélegzett. Szekrényajtó, matat valami dobozban.

Kávéfőző. Bakker! Ez elfeledkezett rólam!

Nem mondom, vannak jó pillanatai is. Nem mindig ilyen ijesztő. Van, hogy kifejezetten kedves, dudorászik, kiabál valami olyat, hogy "Yuppiiii, és mínusz egy!". Hogy mit akar ezzel, nem értem. De valami rendszert már felfedeztem. Ilyen yupppiiiik előtt valami idegen, gépies hangot szoktam a hálóból hallani. Hogy "35 másodperc plank. Feladat elvégzése. Feladat elvégezve. Pihenjen. 30 kitörés előre. Feladat elvégzése..." Meg ilyesmik. Meg ilyenkor kevesebb finom illat száll a konyhából.

 

Mostanában viszont hűtőajtó. Spájz. Kávégép. Tejszínhab. Hűtőajtó. Üdítőital pezsgése. Habverő. Porcukor. Mmmmmm, porcukor. Hűtőajtó...

Ez megy hetek óta megállás nélkül. Eskü, ez már megfőzte Lajos Mari komplett szakácskönyvét az előételektől a desszertekig. És amikor felém közelít, megfagy az ereimben a vér.

Mert megnyomja a mellkasom a nagylábaujjával, vár egy kicsit, aztán rámáll. Először teljes testsúlyával. Morog, mond mindenféle kisípolós dolgot. Rám! Hogy én vagyok a hülye meg az idióta! Aztán lábujjhegyre áll. Heeeeheheee. Ugyanannyi. Aztán lekapcsol, megint fel, megint ugyanannyi. Áttesz a szoba másik sarkába, ugyanannyi. Ez van, Úrnőm!

Jó, hogy nem kezd valami versikét, hogy Mérleg, mérleg, mondd meg nékem, ki a könnyebb a vidéken? Mindenki, wazze. Mindenki!

Tudjátok mit? Nem is bánom, hogy végem. Napról napra fogy az erőm. Egyre gyengébb vagyok, hiába nyomkod, nem bírok felkapcsolódni. Ez már a vég. Beadom a kulcsot, dobjon ki, engem már nem érdekel. Legyen ennek vége!

És jön. Még pár lépés. Rámlép, fel akar kapcsolni. Nem megy. Az kellett, az kellett! Felvesz. Na, most vagy földhözvág, vagy ki a kukába. Hastala Vista, baby, orövoár, aufvidözén...

Az adrenalin már elönti a számlapom...

Ekkor érzem, hogy felnyitja a hátam. Hopp. Klinikai halál. Teljes sötétség. Kész, végem. Még hallom távolról a hangját... Na, akkor ezt ide berakjuk... Mi ez? Mire felocsúdok, megint a padlón fekszem, működöm. Működöm! Élek! És mutatok... Jajj. Megint rámáll, dühöng, odébb is rúg.

Euthanáziát kérek a mérlegek nevében. Plíz!

---

Mivel független hírportálunkat a Kisebbségi Kulturális Alap döntőbizottsága idén nem támogatta, ezért az olvasók hozzájárulását kérjük a további működésünkhöz, amelyet a következő számlaszámon tehetik meg:

SK66 0900 0000 0051 6455 9727

KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁSOKAT!