Fejlett technikai világunknak köszönhetően aztán úgy terjed a felvétel barátok és ismerősök között, mint az 1890-es években Afrikában lejátszódó keleti marhavész.

Van, amikor megmozdul társadalmunk együtt érzőbb része, és a megfelelő személyek megteszik a megfelelő lépéseket, de legtöbbször csak legyintünk, és egy „jézusmárja” után tovább lépünk a történteken. Nap, mint nap kerülnek elő felvételek iskolákból, tanárok és diákok elleni támadásokról, lásd annamajori kiskorú bántalmazás, szociális otthonokból, szórakozóhelyekről, amelyek bűncselekményeket tartalmaznak, és belegázolnak embertársaink önérzetébe.

Biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül, aki már látott hasonló felvételeket, és elgondolkodott mit tenne, ha a saját gyermekével történne meg egy ilyen ocsmány cselekedet, és mint szenvedő alany szerepelne ilyen felvételen.Nem kétséges, hogy sokunk tudna még lejjebb süllyedni azoktól, akik bántották szeretteinket, és pillanatok alatt törne ki belőlünk a vadállat. A megoldás viszont nem itt kezdődik.

…de egyáltalán létezik erre megoldás?

Rábízhatjuk- e az igazságszolgáltatást a törvényre, vagy a sors kezére, s biztosak lehetünk- e abban, hogy mindenki elnyeri méltó büntetését tetteiért?

Hogyan védjük meg gyermekeinket, unokáinkat, szeretteinket az ilyen cselekedetektől?

Sok kérdés merül fel, amelyekre lehet közhelyekkel válaszolni...

Véleményem szerint, ezek súlyos társadalmi problémák, amelyeken nem lehet, és nem is szabad átlépni!

Én személy szerint nem tudok…